Megkezdte működését az Erste Lakás-takarékpénztár Zrt., az Erste Bank Hungary Zrt. által 2 milliárd forintos alaptőkével alapított lakástakarék, amely a következő években 10-12 százalékos piaci részesedés elérését célozta meg - ismertette Sztanó Imre, a bank lakossági üzletágért felelős vezérigazgató-helyettese.
Több, mint meglepő, hogy a térség egyik legstabilabb, emellett legjobb kondíciókkal rendelkező, egyértelműen kedvező üzleti kilátásokkal megáldott bankja vált kevésbé kecsegtető befektetéssé a hitelminősítő értékelésében. Nehezen feltételezhető, hogy a lépés nem magánbefektetők magánérdekeit szolgálja.
Fejleszti a készpénzkezelést az UniCredit Bank, így a bankfiókok nyitvatartási idején kívül is lehet készpénzt befizetni a bank pénzautomatáiba, a pénzintézet az év végéig, a már meglévő tíz után, további huszonöt új típusú, forint-készpénzbefizetésre alkalmas készüléket helyez üzembe.
A deviza alapú kölcsönök végtörlesztése kapcsán a hitelből törleszteni kívánók fogyasztói kockázatokkal is szembesülhetnek: a piacon több, fogyasztóvédelmi szempontból aggályos szolgáltató, sőt civil szerveződés is tevékenykedik a PSZÁFvizsgálatai, illetve a hatósághoz érkezett fogyasztói jelzések szerint.
Üzletszerűen elkövetett, jelentős kárt okozó csalás miatt 37 ember ellen emelt vádat a kaposvári ügyészség - közölte a Somogy Megyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.
Az immár kilencezer tagot számláló Hiteltársulás - amelynek regisztrált tagjai 110 milliárd forintnyi devizahitel-adóssággal rendelkeznek - a kormány segítségét is várja ahhoz, hogy a nagy összegű tartozás kiváltására kedvező forinthitel-ajánlattal előálló - akár külföldi - bankot találjon.