Egészségügyi gyorshitelt vezet be az OTP
Az egészségügy finanszírozásában a bankok a HospInvest felszámolása után sem látnak nagyobb kockázatot, az OTP azonban inkább a magánszemélyek kölcsönzése felé fordul (Napi, 2009. július 14.). Most készülnek bevezetni egy egészségügyi gyorshitelt.
A legnagyobb magyar bank egészségpénztárának tagjai a felvett hitellel pénztári egyéni egészségszámlájukon keresztül fizethetik ki az egészségügyi szolgáltatót. Hasonló megoldást már régóta kínál a Budapest Bank (BB). Mint lapunk érdeklődésére elmondták: 2006 tavaszán kezdtek tárgyalásokat két budapesti PET-központtal, az ő megkeresésükre. Kérésük az volt, hogy azon betegek számára, akik OEP-támogatásban nem részesülnek, alakítsanak ki egy kedvezményes és elérhető konstrukciót.
Így született meg a Privát Kölcsön Vital nevet viselő termék, amely 2007 nyara óta már más típusú egészségügyi szolgáltatásokra is igénybe vehető. Egészségügyi termékeket, illetve szolgáltatásokat általában áruhitel-konstrukciók keretében finanszíroznak, de bizonyos speciális esetekre személyi kölcsönt is tudnak ajánlani - mindkét esetben a szokásosnál kedvezőbb kondíciók mellett.
Az MKB Bank, a Raiffeisen és a CIB sem kínál sem saját, sem pedig együttműködő partnerrel közös hitellehetőséget, amelyet a lakossági ügyfélkör kifejezetten egészségügyi célra fordíthatna. Egészségügyi célú hitelterméke, illetve egészségpénztárral kötött ilyen irányú megállapodása nincs az UniCreditnek sem.
Mint elmondták: eddig nem merült fel ügyfélkörükben ilyen igény. Hozzátették azonban, hogy a válság többek között azt is megmutatta, hogy a kényelmesen igényelhető szabad célú hitelek helyett nagyobb hangsúlyt kell fektetni az életminőség javítását, megőrzését célzó termékek kialakítására, és ebbe a körbe tartozhat az egészségügyi célok finanszírozása is.
Forrás: www.napi.hu
