Év végére jobb lesz a forinthitel, mint az eurókölcsön?
Ez év végéig reálisan elérhető az 5-5,5 százalékos jegybanki alapkamatszint. Ezen a szinten már a forintkamatok versenyképesebbek lehetnek az euróval szemben - mondta Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke a Népszavának.
A lap szombati számában megjelent interjúban a bankszakember, aki az MKB Bank elnök-vezérigazgatója is, úgy nyilatkozott, hogy 2010 második felében komoly esélyt lát az euró-, a dollár- és a svájcifrank-kamatok további emelkedésére, ami tovább csökkenti az eltérést a forint és a devizahitelek terhe között. Három-öt százalékos kamatkülönbség esetén már kedvezőbb lehet a forinthitel - mondta Erdei.
