Hitelképtelen vállalatok
Miközben a magyar/magyarországi ellenzék időről-időre megpendíti, miszerint a magyar vállalkozások nehezen kapnak banki hitelt ( és persze szerintük ezért kizárólag a kormány hibás, még véletlenül sem a bankok), addig profi gazdasági elemzők túllépnek a belpolitikai csatározásokon, ezért látják a globális jelenségeket is. A kis- és középvállalkozások az egész világon nehezebben kapnak hitelt, mint tavaly vagy tavalyelőtt.
Ha a jelenség okait vizsgáljuk, egész kis ok-okozat láncolat tárul elénk. Íme!
1. A 2008-as válság hatására a nagyvállalatok takarékoskodtak, az éves jelentések pedig kevés optimizmusra adtak okot.
2. Emiatt a részvényesek bizalmatlanok lettek: a már részvényeket birtokló kisbefektetőket nagyon nehéz volt rávenni újabb részvények vásárlására.
3. A vállalatok menedzsmentje azonban továbbra is bocsátott ki újabb tőzsdei részvényeket, mert attól tartottak, hogy ha leállnak a kibocsátással, a befektetők pánikolni kezdenek.
4. Mivel sok új részvény jelent meg a nemzetközi piacokon, a részvények értéke csökkent.
5. Más befektetési lehetőségeket kínáló cégek észrevették a hirtelen támadt piaci rést, és új alternatívákat vázoltak a kisbefektetőknek ( tegyék inkább a pénzt műkincsbe, befektetési jellegű ingatlanba, nemesfémbe stb.). Ezek a régi-új lehetőségek általában a kezdeti időszakra nagyobb hozamokat biztosítottak, mint a részvények.
6. Az újonnan kibocsátott részvények sem keltek el, ott lebegnek a piacon. Ezért piaci bizonytalanság alakult ki.
7. mivel piaci bizonytalanság alakult ki, a bankok nehezebben hiteleznek a cégeknek.
Tehát: Tisztelt Kis-és Középvállalkozók! Nem Orbán Viktor miatt nem kapnak hitelt, hanem azért, mert a bankok bizalma a lakossági szektor után mostanra a vállalati szektorban is megrendült. Orvosság csak az lehet, ha a jelenleg a piacon körbe-körbe furikázó vállalati papírokat végre megveszik a befektetők. Csakhogy ők kivárnak, arra spekulálnak, hogy bagóért tudnak majd aranyat venni.
Csalódni fognak.
GBP
